A tőzeggel való munka

A tőzegből, képződése során, eltávoznak a kozmikus hatások, ezáltal elhal, elszenesedik, ásvánnyá válik az anyag. Ekkor törékeny, porladó lesz. A laboratóriumban ezzel ellentétes folyamatot kell véghez vinni, élővé kell tenni az anyagot, azaz képessé arra, hogy a kozmikus hatásokat újra felvegye annak érdekében, hogy tartóssá és rugalmassá váljék.

 

Az antimon

Első lépésként a tőzeget megmossák, áztatják, majd antimonnal kezelik. Az antimon különleges tulajdonságai adnak magyarázatot arra, hogy miért is segíthet a tőzeg „megelevenítésében”. Az antimon ugyanis diamágneses tulajdonsággal bír, vagyis nem áll be a földmágnesesség erővonalába, mintegy „menekül” az elől. Ha pedig egy oldatból elektrolitikus úton választjuk ki, akkor az elektródán fémes módosulatként jelenik meg, amely karcolásra vagy melegítésre robban. Ezek utalnak arra, hogy nehezen viseli a földi viszonyokat. 

Dr. Rudolf Hauschka megfogalmazásában: „Az antimon a kozmosz gyermeke, földi formába leláncolva.” A feldolgozás során ez a „gyermek”, az antimon, amely állandóan visszavágyik kozmikus hazájába, segít más anyagoknak is gyermeki vitalitással áthatottá válni, kozmikus magasságok felé törni.

Az antimonnal való előkezelés után növényi anyagokkal kell kezelni a tőzeget, amelyek arra hivatottak, hogy a hiányzó kozmikus hatásokat belevezessék az antimon által „megnyitottá” vált anyagba. Az antimon egy hosszában felépülő ásvány, olyan erő hat benne, amely kiegyenlíti a tőzeg porlékonyságát.

 

További adalékanyagok és kezelések

 

A kezelt tőzeg ezután kerül az óriás csebrekbe, amelyek oldalán egy hőmérséklet-szabályozó található, így gondoskodik Peter arról, hogy a hőfok soha ne emelkedjen az emberi test átlagos hőmérséklete, 37°C fölé. Dr. Rudolf Steiner útmutatásai alapján tudható, hogy minden hordóba három anyagnak kell kerülnie, mégis sok kutatást igényelt, míg rájöttek a felhasználás pontos mikéntjére.

Az első anyag a vadgesztenye terméshéjának szárított őrleménye.

A második növény, melye dr. Rudolf Steiner megadott, a mályvagyökér. Felhasználása mikéntjével kapcsolatban számos kérdés felmerült. Kiderült, hogy a gyökér csak akkor megfelelő, amikor a még nem virágzó mályva gyökerét használják fel, ugyanis virágzáskor a növény minden erejét a virághoz küldi, elvonva ezzel a gyökértől az erőket.

A harmadik anyag a fenyőfa gyantája. A legnehezebb feladat (melynek megoldása évekbe telt), a fenyőfa gyantájának feloldása volt.

Peter ezt a három anyagot adta testhőmérsékletű közegben a tőzeghez. 

Először gumiból készült hálókban merítette a folyadékokba, ám kiderült: a kezelés után a tőzegnek már nem volt éteritása. (Úgy tudhatjuk meg, hogy élő-e a kezelés után a tőzeg, hogy elégetjük: ha a hamu fehér, akkor élt, ha fekete, akkor már nem.) 

Ezután halászokkal csomóztatott megfelelő méretű hálókat kötélből, ami már nem sértette a tőzeg éteritását, így vált végül sikeressé a kezelés. 

További nagy kihívás volt még eleinte az anyag ózonkezelése, melynek során az elveszített oxigént pótolják, és amelynek köszönhetően az anyag tartós lesz.